ha BENT VAN az embered!!! - hogy kicsit könnyebb legyen

Itt megtalálod az alapokat arról, mi történik ha valaki bekerül. Segítség a kint maradt leendő kapcsolattartóknak! Csomaghoz is minden ami csak kell!

Sziasztok!

Amikor elhatároztam, hogy létrehozom ezt a weboldalt - és remélhetőleg egy közösséget - célként azt tűztem ki, hogy segíteni szeretnék azoknak a családtagoknak, testvéreknek, barátoknak, akiknek az ismerőse, szerette börtönbe került.

Jómagam is voltam már ilyen helyzetben és tudom, hogy mennyi pénz kell hosszú-hosszú hónapkon keresztül folyamatosan. Átéltem, hogy milyen érzés, amikor a csomag felét nem engedik be, mert fogalmam sem volt róla, hogy nem lehet beküldeni. Tudom milyen rossz folyton méregetni, hogy beleférek-e még a súlyhatárba, dobozért mászkálni.

Szóval összegyűjtöttem, hogy melyik börtönben mik a főbb szabályok a csomagok tartalmára vonatkozólag és ez alapján készül el ennek a weboldalnak a kínálata.

Remélem némiképpen tudtam segíteni nektek és ha tetszett az oldal LÁJKOLJÁTOK A FACEBOOK-ON IS!!!

Köszi, hogy benéztél:

Lili





AZ ALAPOK

Amikor bekerül valaki először szoktatóra vagy csurmába (általában nagy létszámú, jobb esetben ágyas inkább csak priccses zárka) kerül. Majd megkapja a végleges elhelyezését és így a szintes nevelőjét (minden szinten külön NEVELŐ van - ő a főnök szinten, ő olvassa át a leveleket, intézi a kéréseket, ő engedélyezi a beszélőt és úgy egyébként is mindenhez az ő engedélyét kell kérnie a bentlévőnek, mi a kinti hozzátartozók nagy valószínűséggel soha nem fogunk még csak beszélni sem vele -, külön hepciákkal). Elmondják a szabályokat, megkapja a házirendet, ha kell az alapvető tisztasági csomagot (papucsot külön kell igényelni), majd a kapcsolattartói papírokat. Csak azzal a személlyel tarthatja a fogvatartott vagy az elitélt a kapcsolatot, aki kitölti és visszaküldi a kapcsolattartói papírt. Kiskorú vagy fiatalkorú esetében a szülő vagy gyám aláírása is kell.

Előzetben szigorúbban nézik a kapcsolattartást, van hogy külön engedély kell hozzá (ügyészi, bírói), főleg ha nem rokon az ember.

Letöltőben már könnyebben megy. Itt már "barát" is könnyen lehet kapcsolattartó.

A személyes adatkon kívül rá kell írni a címedet. Én rá szoktam írni a LEVELEZÉSI CÍMemet is külön, mert volt már ismerősöm, akinek beszélőn ebből volt a gondja.

A TELEFONszámokat úgy add meg, hogy csak azokat a számokat tudja majd hívni. (Jó tudni, hogy bentről a mobil számokat 110 Ft/perc áron tudnak hívni, míg vezetékes számot csak 15 Ft/percért. Szóval érdemes egy vezetékes telefonszámot beszerezni. Átlagosan hetente 3x lehet 10 percet telefonálni reggel 6 és délután 16 között.)

A kapcsolattartóival együtt mehet vissza már LEVÉL is. Arra figyelj, hogy max A/5-ös méretű boritékban küldj levelet, mert az enél nagyobb már csomagnak számít és csak aktuálisan kapható csomag terhére fogadhatja a rab (tehát vagy a levél, vagy a csomag). Levélben küldhetünk be gyerek rajzokat, fényképeket, újság kivágásokat (de nem egész újságot vagy oldlakat), képeslapt (ami nem zenél). A borítékra lehet rajzolni, de matricát nem szabad ragasztani. Mindíg szerepelnie kell rajta a feladó minden adatának és a címzett (fogvatartott/elítélt) minden adatának (név, zárka szám, nyilvántartási szám, levelezési cím). A borítékba általában lehet tenni egy üres válaszborítékot is, hogy ő is tudjon írni neked. A leveleket átolvassák! Ha törvénytelen dologról próbálunk meg levelezni, vagy bármi olyanról ami nem szabályszerű megszüntetik a kapcsolattartást. Nem jó játszani vele. Viszont annyi levelet küldünk, amennyit csak szeretnénk.

A kapcsolattartói feladása után 3-4 nappal már lehet CSOMAGOT is feladni. Én jártam úgy, hogy csak 2 napot vártam és visszajött a csomag, mert még nem regisztráltak, mint kapcsolattartót. Imádni való volt, mert ilyenkor a visszaszállítás kötségeit is ki kell fizetni és úja fel kell adni. Nem túl pénztárcakímélő megoldás. A csomagról bővebben olvashatsz a különböző menüpontokban.

Egy hónapban 1x találkozhattok is általában 1 órára, ez a BESZÉLŐ. Ennek legfőbb feltétele, hogy a hozzátartozónk normálisan viselkedik és nincsenek fegyelmi eljárásai, vétségei, rendbontásai. Ilyenkor adhatnak telefonos beszélőt (nincs fizikai kontaktus, ültök egy plasztik kalitkában és telefonon csevegtek egymással - mint a filmekben), vagy meg is vonhatják azt. Ahány börtön, annyi beszélő terem. Van ahol lehet automatából szendvicset és üditőt vásárolni és együtt tudtok enni, van ahol (ez a legritkább) vihetsz be házi kosztot, de általában csak ülhettek egymással szemben, mellkastól lefelé elválasztva, egy puszi az elején, aztán max. a kezét foghatod, mert szól az őr. De legalább látod és tudod, hogy megvan. Gyerek is mehet beszélőre, 6 éves korig átülhet a rab ölébe. Általában pontosan kezdik és hajszál pontosan fejezik be a beszélőket. Onnan ketyeg az óra, amikor az utolsó rab is leül. Természetesen nem érkezhetünk ittas vagy bódult állapotban (van ahol szondáztatnak is), nem lehet nálunk illegális dolog. A beszélőre bevinni semmit nem lehet, csak papírzsepi lehet velünk. Minden cuccunkat kis szekrénykébe zárva kell letenni (megjegyezném, még ügyvédtől is hallottam, hogy bement ügyvédi beszélőre és addig kinyitották a szekrénykéjét - neki is mindent le kell tennie -, és elvitték egy ruhadarbját. Szóval én soha nem viszek magammal értéket, ha tudom még a telefonomat sem tartom magamnál!). Beszélő előtt mindig küldenie kell a rabnak egy meghívót. Igen!!!! Ez lesz a papírra írva, hogy "X.Y fogvatartot/elítélt meghívom hozzátartozóimat intézményen belüli beszélgetésre, melynek időtartalma..."! Én nevettem! Az egyik barátnőm elnevezte ezt a kis irományt Randi-papírnak. Minden hónapban csak 1 ember kapja meg és azon van felsorolva az összes meghívott személy. Szóval ezt a Randi-papírt mindig el kell vinni a beszélőre a személyivel és a lakcímkártyával együtt! Beszélő kezdete előtt 30 perccel kezdenek el beengedni, érdemes ekkorra odamenni.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 15
Heti: 20
Havi: 517
Össz.: 29 509

Látogatottság növelés
Oldal: Általános információk az oldalról
ha BENT VAN az embered!!! - hogy kicsit könnyebb legyen - © 2008 - 2017 - bentrekell.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: börtön beszélő szabályai - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »